Mindig is kíváncsi voltam, hogy a kínai és a japán nép miként viszonyul egymáshoz. Egymáshoz viszonylag közeli földrajzi helyzetükből kifolyólag, és két ázsiai, nagy befolyású és nagy múltú birodalom lévén nem csoda, hogy történelmük során több háború is folyt közöttük.
Egyik délután ellátogattunk Kanagawa megyébe, azon belül is Yokohama városába, ami hatalmas kínai negyedéről ismert leginkább.
Chinatown (kínai negyed) Japán közepén... Csőretöltve szorongattam a fényképezőgépem!
Yokohama vonattal 40 perc alatt elérhető Tokyo központi pályaudvaráról, Shinjukuból. A yokohamai vasútállomástól két utcányira feltűnően megsokasodik a vörös szín, és egy hatalmas kínai kapu is jelzi a negyed bejáratát.
Várakozásommal ellentétben külsőre annyira nem ütnek el a japánoktól. Petivel séta közben azon tippelgettünk, vajon a szembejövők közül ki japán és ki kínai, mert ezt nem olyan egyszerű megítélni.
Az utcakép viszont teljesen megváltozott. Nem csalódtam: minden csipog, villog, játék, forog, beszél, sétál, mint az összes nagyvárosban lévő kínai negyedben.
Csak egy kis ízelítő a kínai árusok kínálatából, de azt hiszem, nem szolgálok nagy meglepetéssel.
A kiírások - mint megtudtam - is kínaiul vannak, ám ez nem különbözik feltűnően a japán írástól (európai szemmel pedig végkép nem, hisz mindkettő csak kriksz-kraksz a számunkra).
A japánok három féle írást használnak. Kanji (kandzsi) a neve a legbonyolultabb és legősibb japán írásnak, amely fogalmakat jelöl, és a kínai képrajzból származik. Tulajdonképpen a kínaiak írásjeleit vették át a japánok, és kicsit egyszerűsítve kezdték használni. Egy írásjel akár egy egész fogalmat, vagy kifejezést is jelenthet. A japán gyerekek már iskolába kerülés előtt elkezdik ezen jelek megtanulását, aprólékos, kis precíz tusvonalakkal, így 7-8 éves korukra már rendkívül fejlett lesz az apró motoros mozgáskoordinációjuk.
A második írásfajta a katakana, amelyben egy betű (jel) egy szótagot jelöl.
A harmadik, és egyben leggyakrabban használt írásmód azonban a hiragana, amely szintén szótagos írás. A katakana módon írt szavak igekötői, toldalékjai, a katakanával írt szavak betűzése és az idegen szavak leírása a hiragana legfontosabb feladata. Nem ritka, hogy a katakana és a hiragana keveredve jelenik meg egy szóban.
A főútnak mondható utcácskán találtunk egy bácsit, aki rendkívül gyorsan kínai figurákkal rajzol-ír európai betűket, neveket. Megbabonázva néztem, hogy alakul ki egy összefestékezett szivacsdarabból egy sárkány, hal, vagy bambusznád.
Kicsit beljebb érve azonban, amikor beültünk egy kínai étterembe, már éreztük a japánoktól való eltérés legfontosabb elemét: az udvariasságot. Illetve a japánoknál megszokott extrém udvariasság hiányát. Nem hajlonganak, nem követ minden szót hozaimaaaas (alázatos köszönés ), a férfiak megfordulnak a szőke fejem után, és nem sütik le a szemüket. Nem két kézzel meghajolva adják a csekket az étteremben és nem sündörög a pincér minden sóhajom után. Nem is azért, mert elvárnám, igazából kicsit 'normálisabb' viselkedés jellemzi őket, közelebb az Európában megszokotthoz.
A rendelt étel jobb, sokkal jobb volt, mint a budapesten a sarki kínaisnál és sokkal tetemesebb mennyiséget pakoltak elénk, mint amit a japánok az apró kicsi tálacskáikban szoktak.
Megkóstoltunk egy gőzölt tésztagombócot. Kókuszosat választottunk, és milyen jól tettük, mert nem nagyon esett volna jól egy vacsora után egy vörösbabszósszal, tonhallal vagy bambuszcsírával töltött borsos gőzöltgombóc...
Egyik délután ellátogattunk Kanagawa megyébe, azon belül is Yokohama városába, ami hatalmas kínai negyedéről ismert leginkább.
Chinatown (kínai negyed) Japán közepén... Csőretöltve szorongattam a fényképezőgépem!
Yokohama vonattal 40 perc alatt elérhető Tokyo központi pályaudvaráról, Shinjukuból. A yokohamai vasútállomástól két utcányira feltűnően megsokasodik a vörös szín, és egy hatalmas kínai kapu is jelzi a negyed bejáratát.
egy kínai, díszes kapu, mögötte szent oltárral
Az utcakép viszont teljesen megváltozott. Nem csalódtam: minden csipog, villog, játék, forog, beszél, sétál, mint az összes nagyvárosban lévő kínai negyedben.
A kiírások - mint megtudtam - is kínaiul vannak, ám ez nem különbözik feltűnően a japán írástól (európai szemmel pedig végkép nem, hisz mindkettő csak kriksz-kraksz a számunkra).
A japánok három féle írást használnak. Kanji (kandzsi) a neve a legbonyolultabb és legősibb japán írásnak, amely fogalmakat jelöl, és a kínai képrajzból származik. Tulajdonképpen a kínaiak írásjeleit vették át a japánok, és kicsit egyszerűsítve kezdték használni. Egy írásjel akár egy egész fogalmat, vagy kifejezést is jelenthet. A japán gyerekek már iskolába kerülés előtt elkezdik ezen jelek megtanulását, aprólékos, kis precíz tusvonalakkal, így 7-8 éves korukra már rendkívül fejlett lesz az apró motoros mozgáskoordinációjuk.
A második írásfajta a katakana, amelyben egy betű (jel) egy szótagot jelöl.
A harmadik, és egyben leggyakrabban használt írásmód azonban a hiragana, amely szintén szótagos írás. A katakana módon írt szavak igekötői, toldalékjai, a katakanával írt szavak betűzése és az idegen szavak leírása a hiragana legfontosabb feladata. Nem ritka, hogy a katakana és a hiragana keveredve jelenik meg egy szóban.
A főútnak mondható utcácskán találtunk egy bácsit, aki rendkívül gyorsan kínai figurákkal rajzol-ír európai betűket, neveket. Megbabonázva néztem, hogy alakul ki egy összefestékezett szivacsdarabból egy sárkány, hal, vagy bambusznád.
Kicsit beljebb érve azonban, amikor beültünk egy kínai étterembe, már éreztük a japánoktól való eltérés legfontosabb elemét: az udvariasságot. Illetve a japánoknál megszokott extrém udvariasság hiányát. Nem hajlonganak, nem követ minden szót hozaimaaaas (alázatos köszönés ), a férfiak megfordulnak a szőke fejem után, és nem sütik le a szemüket. Nem két kézzel meghajolva adják a csekket az étteremben és nem sündörög a pincér minden sóhajom után. Nem is azért, mert elvárnám, igazából kicsit 'normálisabb' viselkedés jellemzi őket, közelebb az Európában megszokotthoz.
Tipikus kínai kifőzde 'kirakata'. Láthatjuk, miféle állatokat készít elő a szakács, és a legtöbb helyen ki is választhatjuk, melyik még ott úszkáló halból kérjük a vacsoránkat, vagy melyik megsütött kacsából kérjük a szeleteket a tésztánkra.
A rendelt étel jobb, sokkal jobb volt, mint a budapesten a sarki kínaisnál és sokkal tetemesebb mennyiséget pakoltak elénk, mint amit a japánok az apró kicsi tálacskáikban szoktak.
Megkóstoltunk egy gőzölt tésztagombócot. Kókuszosat választottunk, és milyen jól tettük, mert nem nagyon esett volna jól egy vacsora után egy vörösbabszósszal, tonhallal vagy bambuszcsírával töltött borsos gőzöltgombóc...
Kínai negyed utcaképe, esőben.
A nők itt már nem kimonót viselnek, hanem legtöbb, boltjába csalogató árus a tradícionális kínai ruhát, a qipao-t viseli, és árulja. Jellegzetes mintájuk az aranyszínnel szőtt virág, sárkány, levelek sokasága.
qipao-k mindenféle színben, mintában, méretben.
Rövid kirándulás volt ez a Yokohama, de tényleg nagyon érdekes volt a két kultúrát egymáshoz ilyen közel, keveredve látni. A sok hasonlóság sok különbséget is rejt a háttérben.
Japán ismerőseinket megkérdeztem, ők mindennapjaikban hogyan viszonyulnak a 'szomszéd' néphez. Nem szeretik, hogy betették a lábukat - ez volt a legegyenesebb válasz, amit kaptam. De szinte elkerülhetetlen, hisz a kínaiak már annyi várost és országot meghódítottak. A kínai negyeden kívül is élnek kínaiak, de legnagyobb részük igyekszik a saját kis Kínájukban - bármely városban is legyen az - letelepedni. Rengetegen jönnek Japánba üzleti ügyek és munka miatt, és legtöbbször hozzák a családjukat is. Jelenleg nincs különösebb konfliktus köztük, de mondjuk ki: nem szeretik túlzottan egymást.
Maguk a japánok is bevallották, hogy még nekik sem egyszerű eldönteni az utcán, ki melyik országhoz tartozik eredetileg, mert megtévesztő a hasonlóság.
Befejezésként hagy idézzem koordinátorunk, Aya szavait:
"Nem lehet megkülönböztetni őket. Sárga-sárga, nem mindegy? Egyiknek erre, másiknak arra görbül a szeme!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése