Fuji-san, az öreg hölgy

Fuji

A Fuji-hoz vezető kirándulásunk volt a másik, ahol egy napot kihagytunk a kórházból. Eredetileg szombat-vasárnapra terveztük, de az időjárás elég esősnek mutatkozott az előrejelzés szerint, így vasárnap-hétfőre toltuk el a kiruccanást.

Vasárnap reggel hát felkerekedtünk, hogy meglátogassuk Fuji-sant. A 'san' jelző az úr/hölgy titulust jelzi az egyes nevek után. Ez mutatja igazán, mennyire tisztelik a japánok ezt a hegyet.
Utunk Shinjuku állomásról indult, és egy átszállással bő két óra alatt értünk Hakone városába.

Felvonók, libegők vittek minket az Ashi-tó kikötőjébe

Ez a vidék a Fuji szépsége mellett arról is nevezetes, hogy itt rengeteg geotermikus energia tör a felszínre, tulajdonképpel gőzölög a föld. Mi magunk közt csak úgy jegyeztük meg, hogy 'itt főzik az onsen-eket (szent fürdők)'. És valóban, a kis városban több mint 20 onsen működik. Hakone az Ashi-tó mellett terül el, amelyik egyike az öt Fuji körül található tónak. A városba érve először hegyi vasútra, majd különböző felvonókra szálltunk át, és így felülről láttuk a tó északi oldalán található (alacsonyabb) hegyvonulatot. Az erdők felett utazva gőzfelhőkbe érkeztünk, alattunk különböző pontokon tört felszínre a gőzölgő forró víz. 

"Itt főzik az onseneket" - a forró vízgőz felszínre törése a Hakone körüli hegyvidéken

Azt gondoltam, ez már annyira turisztikai hely lesz, hogy sok 'nem-japánnal' fogunk találkozni. Ezzel szemben szinte megint csak mi voltunk nem-szigetlakók. A héten mesélte az itt élő angol tanár, hogy a japánok csak 5-7 évvel ezelőtt jöttek rá, hogy az a sok szépség, ami a szigeteiken rejtőzik, az nem mindenkinek természetes és bizony sokan utaznak kilométerezreket csak azért, hogy ezeket lássák. Előtte nem értették, hogy ez a sok templom, szertartás, japán kapu és nemzeti park, amikhez úgy hozzá vannak szokva, miért érdekelhet bárkit is, hisz számukra szinte már közömbös. Ez megmutatkozik abban is, hogy rettentő nehéz például képeslapot találni. Most kezdenek csak rájönni, hogy a turisztika igen nagy kincsesláda, amiben sok pénz van.

Szép lassan ők is elkezdték felfedezni saját országukat, ezért egy kevésbé esős vasárnapon rengeteg fotózkodó japán turistával találkozhat az ember.

Az utolsó libegővonal az Ashi-tó partjára ereszkedett le, ahol hajóra szálltunk, hogy hosszában átkeljünk a tavon. Szerencsére a jegyekre már nem volt gondunk, mert Peti-san olyan utazókupont talált számunkra, amely a két napban szinte minden elképzelhető utazóeszközre érvényes onnantól, hogy Shinjukuban kilépünk a szállásunk ajtaján [7300 yen - 15000 Ft] - (nem győzöm dícsérni ügyességét az ilyesfajta ügyek intézésében; én is megtenném -mondjuk dupla annyi idő alatt- de így a fotózásra tudok figyelni és ez hihetetlen kényelmes, ő pedig ezt élvezi, úgyhogy nyer-nyer a helyzet).
Már a felvonókon realizáltuk, hogy az időjárással közepesen volt szerencsénk, mert a Fujit nem láttuk. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy felhős az idő ugyan, de legalább nem esik.

A tó körül meredeken emelkedtek a dombok, szép és szeles félórás hajókirándulásunk volt.

Hakone kikötője, induló hajóval. A Fuji sajnos - bármennyire is tekergettük a nyakunkat - nem látszott.


Partraszálláskor, Peti egyből kiszúrt egy tintahal-árust, és megrohamoztuk. Hála az égnek mindketten nagyon szeretjük az tengeri herkentyűket, úgyhogy bármit képesek vagyunk megenni. Miután elfogyott, a műanyag dobozt ki szerettem volna dobni - megint, sehol egy szemetes. Megkérdeztem a buszjegy-ellenőrt, merre találok egyet, erre elvete tőlem, hogy majd ő elintézi. Bevitte az irodába, szétszelektálta és kidobta....

A parton mindenhol grillezett tintahalat lehet kapni. 500 yen egy egész, felkarikázott, megsütött, fűszeres tintahal. Mennyei!

Vasárnap délután lévén a programlehetőségek nagy része már zárva volt, és mindketten rájöttünk, hogy Shrine-túladagolásunk van, ezért a templom helyett a fürdőt preferáltuk. Kiválasztottunk egyet a sok szép onsen közül, és egy helyi járattal odadöcögtünk. A szokásos onsen-i szabályoknak megfelelően az öltözőknél Petivel elváltak útjaink az azt követő két órára. Átmelegítettem szélfútta testem. Gyönyörű, fából épített onsen volt. Már leszállt a sötétség, amikor az egyik kinti medencében üldögéltem az opálos vízben egyedül (opálos, szinte fehér, a bennelévő ásványi anyagok miatt, és egyedül, mert bármelyik medencébe mentem is, ha a vízgőz látni engedett, szinte elmenekültek mellőlem a nők), amikor arra lettem figyelmes, hogy valami esik rám. Csípett. Egyre jobban. Majd amikor egy nagyobb 'csepp' a kobakomon koppant, rájöttem, hogy jégesőben van részem. Kicsit beljebbhúzódtam és élveztem a jégdarabok okozta kis vízgyűrűket.

Mikor kiléptünk az onsen ajtaján, realizáltuk hogy 1. zuhog az eső, 2. elment az utolsó busz is, ami Odawarába vitt volna minket, ahonnan még egy egyórás buszút szükségeltetik a szállás eléréséhez. Nem nagyon volt más választásunk, mint a taxi - 7000 yenünk bánta.
Odawarából csak a buszpályaudvart láttuk, majd este 10kor megérkeztünk a célállomásunkra, Kawaguchiko icipici városába.
Szállásunk egy tipikus japán, földön, bambuszszőnyegen fekvős vendégház volt. Szomorúan tértem nyugovóra, mert másnapra is ködöt, esőt és reggel mínuszokat mutatott az időjáráselőrejelzés...


Ennek ellenére reggel a vártnál korábban, vakító világosságra ébredtem. Kinyitottam a folyosó ajtaját, és ez a látvány fogadott...

Tiszta ég, sehol egy felhő... Sokkolt a látvány. Gyorsan futócipőt húztam, és elindultam a Fuji felé. Nem értettem, hogy vezethetnek az itteniek autót közömbösen, rá se pillantva erre a csodára, ami olyan, mintha valaki otthagyott volna egy hókupacot. Igaza volt annak a bölcsnek, aki azt mondta, hogy ez az a vidék, ahol leggyorsabban változik a hőmérséklet és az időjárás. Szeszélyes a hegy. Próbáltam megkérdezni a japánokat, hogy amikor Fuji-san-t mondanak, akkor magukban mint úr, vagy mint hölgy gondolnak rá, de nem sikerült választ kapnom. Ezért eldöntöttem, hogy magamban egy idősödő hölgyként tekintek majd rá. Szeszélyes, folyamatosan változik a kedve, 5 perc alatt beborul, vagy kiderül.

Futás után Petit is kiugrasztottam a jó hírrel az ágyból, és felkerekedtünk. Az öt tó közül a második és egyben legnagyobb a Kawaguchi-ko, azaz Kawaguchi-tó. 

Buszpályaudvar, mögötte az Öreg Hölgy

Megkerültük a tavat, felmentünk egy felvonóval 1000 méter magasra, ahonnan gyönyörűen lehetett látni az egész térséget. Mint egy képeslap! Eredeti tervünk az volt, hogy felmegyünk a Fujira, ameddig csak lehet, de sajnos az elmúlt hetek időjárása fenn a hegyen nem volt túl barátságos: az utakat hó és jég borítja, így még a legalacsonyabban lévő állomásra sem lehetett felmenni. A hegymeghódító túrák (ami nagy álmom) pedig csak május végétől indulnak.

Kawaguchi-ko 1000 méter magasból. A Fuji a képen még balra lenne található. 

A Fuji 3776 méter magas és mai képét aktív vulkanikus mechanizmusok alakították ki. Legbelül andezit magból áll, amit bazalt réteg vesz körül. A hegyen összesen 55 féle különböző kőzetfajta található. A Fuji maga egy vulkán, amelynek utolsó kitörése 1707-ben volt, és olyan hatalmas volt, hogy a több mint 100 km-re lévő Tokyo-t is hamu borította. Tudósok véleménye szerint nagy a rizikója a közeljövőben egy újabb kitörésnek, mert 2011-ben erős földrengés rázta meg a vidéket, így felébresztve az alvó óriást.

Nagyon gyorsan változik az időjárás, délutánra már kezdett beborulni.

A tó körbekirándulása után még egy dolgot szerettünk volna nagyon megnézni: a nem véletlenül híres Fuji Q Highland vidámparkot. Összevissza tekergő hullámvasutak mögött ott őrködik a háttérben a hócsúcsos Fuji.
A különböző menetekre órákat kell várni, és a kis japánok (akiknek tavaszi szünetük van) rezzenéstelenül beállnak a sorba, amikor kinn áll a táblán, hogy a előrejelzett várakozási idő 3 óra 20 perc... Így mi "csak" egy Swinging Ship nevezetű magasra lendülő hajót és egy függő-hullámvasutat próbáltunk ki, mert azokra csak félórát kellett sorban állni. Mindkettő mindenféle animefigurával van díszítve, én még a nevét sem tudtam, az uniformisba öltözött lányok pedig nagy sietséggel fotózták magukat velük. Nem sikerült egyenlőre megfejteni, hogy miért vannak egyenruhában, amikor tavaszi szünet van. Tetőtől talpig ugyanúgy öltözött lánycsoportok, csak a cipő és a hozzá illő színű kendő más mindegyiken. Mint egy animében a lánycsapatok... Peti szerint szeretnek így öltözni. Hihetőnek tűnik... 

Az itt található attrakciók mindegyike valamiben '-leg'. van egy hullámvasút, amelyben a szerelvény másfél másodperc alatt 170 km/órás sebességre gyorsul... Egy másik, szintén egyedülállóan a világon, a tetejére felérve 120 fokos szögben esik alá. Az azt jelenti, hogy negatívban hajlik meg a vasút... Mintha kizuhannánk a semmibe. Még a nézésétől is megszédültem...

Az őrült és egyben csodálatos vidámpark. A háttérben az nem csak felhős sokasága, hanem a Fuji hósapkája is látható. Pár perc múlva már az eső is eleredt. 

A vidámpark után még volt időnk egy kávéval búcsúzni a várostól, és a helyi kávézóban japán férfiak számomra kiismerhetetlen táblajátékot játszottak. Egy fiatalabbat próbáltak tanítani, nem sok sikerrel.

Nagyon remélem, hogy visszatérhetek még a Fujihoz, és tiszteletemet tehetem előtte úgy is, hogy megmászom. Majd egyszer.
Ennyire ragadós a japán gondolkodás... már én is személyként gondolok a Fujira. Impozáns mivolta miatt nem csodálom megszemélyesítését. Lenyűgözött, életem legszebb kirándulásainak egyike!

Szia Fuji, visszajövök még!!!